Manőverek

Bár nem szoktuk így együtt emlegetni őket, a vitorlázásban manőver minden olyan kormánymozdulat vagy mozdulatsor, ami a vitorlák egyidejű állításával jár.

Egy vitorlás hajó kormányzásakor alapvetően négyféle manővert különböztetünk meg: a felmenést (avagy élesítést), a leesést, a fordulást és perdülést. 

A felmenéskor a hajó orra a szél felé fordul (de nem jutunk át a szembeszélen) és a vitorlákat beljebb húzzuk, különben visszafelé kezdenek hasasodni vagy lobognak. Nagy általánosságban azt mondhatjuk, hogy a hajók cirka 45 fokban tudnak hatékonyan szembemenni a széllel, bár vannak ennél sokkal jobb és kicsit rosszabb cirkálóképességgel rendelkező hajók is. 

Leeséskor a hajó orra a hátszél felé fordul (de nem megy el addig), és ilyenkor ráengedünk a vitorlákra, különben megnő rajtuk a hajót döntő erő, húzni viszont nem húznak rendesen. 

Forduláskor a hajó orra át is fordul a szembeszélen és a vitorlákat áthúzzuk a másik oldalra, perdüléskor viszont a hajó fara halad át hátszélen és a vitorlák ugyancsak oldalt váltanak. 

Mindez egyszerűen hangzik, de sok múlik a kivitelezésen, és nemcsak azért, mert egy rosszul kivitelezett manőverrel másodperceket lehet veszíteni, hanem azért is, mert bizonyos manőverek elrontása veszélyes is lehet. 

A legveszélyesebb manőver a perdülés. Ilyenkor a hajó fara áthalad a hátszélen, és úgy kell áthúznunk a grószt és az orrvitorlákat a másik oldalra, hogy azok egy pillanatra sem lesznek tehermentesek, végig nyomja őket a szél. (A fordulás azért könnyebb, mert közben a vitorlákon nincs nyomás, simán lobognak.) Éppen ezért perdüléskor a vitorlákat folyamatosan kontroll alatt kell tartani a shottokkal, különben nagy erővel csapnak át a túloldalra, és elszakadhatnak vagy elszakíthatják az árbócmerevítőket. 

Kiemelt fontosságú manőversor a Man over Board (innen is származik a manőver kifejezés), vagyis az a helyzet, amikor a hajóról vízbe esik valaki. Ilyenkor a lehető leggyorsabban vissza kell térnünk a helyszínre, mert az illetőt hullámzásban könnyű szem elől téveszteni, és hideg vízben a kihűlés is gyorsan végezhet vele. A manőversor végcélja, hogy éles szélben érjünk vissza a mentendő emberhez és időben el tudjuk lobogtatni a vitorlákat ahhoz, hogy a hajó eléggé lelassuljon, illetve megálljon, mire odaérünk. 

Ugyanez a célja a bójára állásnak, illetve minden vitorlával végrehajtott kikötési manővernek azzal a különbséggel, hogy míg a mentett embert mindig a hajó mellé vesszük, ilyenkor a hajó orrának kell megállnia a bójánál vagy a mólónál. Ehhez nagyon kell ismerni a hajó menettulajdonságait, érezni kell, hogy az adott szélviszonyok között milyen hosszú úton lassul nullára a sebessége. 

Versenyben nagyon sok múlik azon, hogy az egyes manővereket úgy hajtsuk végre, hogy a hajó sebessége a legkevésbé csökkenjen. Egy túl éles forduló, egy rossz időben áthúzott, lassan, nem eléggé vagy túlzottan behúzott vitorla visszafogja a hajót, és a sebesség visszanyeréséig tovább nő a veszteségünk. 

A vitorlázás sok szempontból taktikai sport, de a taktika csak akkor érvényesülhet, ha ezeket a manővereket összeszokott legénység gyorsan és pontosan végzi el, különben hiába a jó taktika, elmegy a verseny. A profik között ez még olyan hosszú távú versenyeken is igaz, mint a Kékszalag, ezért (és persze az ideális beállítások kitapasztalása érdekében) edzenek a csapatok a hajóval a verseny előtt a lehető legtöbbet.

Utoljára szerkesztve: 2021. február 7.

Kapcsolódó témák







Utoljára megtekintett fogalmak

A Kékszalag és a vitorlázók fogalomtára pénzügyi partnere a Raiffeisen Bank.

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban ezzel együtt sem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal. Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@kekszalag.csakalenyeg.hu