Beaufort-skála / Szélerősség

A Beaufort-skála a szélerősség 13 osztatú skálája, amin a 0-s a teljes szélcsend, a 12-es pedig a 115 km/h-nál is erősebb szél.

A vitorlás történetek általában valahogy úgy kezdődnek, hogy „frissülő 8-as szélben, egy szál mannschafttal, éjszaka futottunk ki a kikötőből”. Ígéretes felütés ez minden hajós ember számára, de mi is az a 8-as szél?  

Nos a hajósok általában egy 13 fokozatú skálával írják le a szél erősségét, ez a Beaufort-skála, amin a 0-ás a teljes lavór, avagy szélcsend, amikor semmi sem mozdul, a 12-es szél pedig az orkán, ami tetőket szaggat le, és megállni sem nagyon lehet benne.

A Beaufort-skála azt írja le, hogy különböző erősségű szelekben mit tapasztalunk a parton vagy a vízen, hogy mozognak a fák, mekkorák a hullámok, hogyan tarajosodnak. Minden szélerősséghez tartozik egy sebességtartomány csomóban és kilométer/órában is megadva, de a lényeg inkább az, hogy mit érzékelünk mindebből.

Manapság, amikor a szélsebességmérők már minden hajós számára elérhetők, sőt a neten is meg tudjuk nézni, hogy éppen mi zajlik körülöttünk, a Beaufort-skála veszített a jelentőségéből, mert sokszor inkább konkrét szélsebességekről beszélünk. Ennek ellenére vitorlás beszélgetésekben gyakran visszaköszön a Beaufort-skála. 

Hajós körökben közmegegyezés, hogy az elmesélt kalandokban 1-2 Beaufort-fokozatnál nagyobbat tódítani nem illik, de azt az 1-et azért mindig érdemes levonni, amikor magad elé képzeled a történéseket. 

Utoljára szerkesztve: 2021. május 30.

Kapcsolódó témák


Utoljára megtekintett fogalmak

A Kékszalag és a vitorlázók fogalomtára pénzügyi partnere a Raiffeisen Bank.

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban ezzel együtt sem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal. Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@kekszalag.csakalenyeg.hu